július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
Az elmúlt hétvégén hazai pályán szerepelt a Monori SE női és férfi labdarúgó csapata is. Mindkét együttes többgólos győzelmet ért el.
Az NBII-es bajnokságban szereplő lányok a középmezőnyben tanyázó Videoton FC-t fogadták. Jó formájukat megtartva ismét győzelmet ünnepelhettek, 3-0 arányban diadalmaskodtak. Az idei utolsó fordulóban a harmadik helyezett Szent Mihály csapatához utaznak, győzelem esetén biztos második helyezettként várhatják a tavaszi folytatást.
A férfiak az NBIII Keleti csoportjának utolsó helyén álló Újpest FC II. csapatát fogadták. A vendégek pocsékul szerepelnek idén, eddigi összes mérkőzésükön vereséget szenvedtek. Ennek megfelelően esélyesként lépett pályára a Monori SE. Az első félidőben nehezen sikerült feltörni a vendégek védelmét, a végére azonban kiütéses, 5-0 eredmény született. Ezzel a sikerrel ismét az élen áll csapatunk, a nagy rivális Kazincbarcika csapatával azonos pontszámmal. Az őszi idényből még három meccs van hátra, hazai pályán két hét múlva, november 26-án szerepel újra a csapat.
július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!