augusztus 20. 16:00
Az államalapítás ünnepe
Monor, Szent István tér
Debrecenbe látogatott hétvégén a Monor SE felnőtt férfi focicsapata. Az egykor NBI-es meccseknek helyet adó Oláh Gábor utcai stadionban a DVSC első osztályú csapatának tagjaival megerősített együttes várta a tabellát vezető csapatunkat.
A hosszú utazás ellenére remek első félidei játékot produkáltunk, ennek eredményeképpen már a szünetben vezettünk 0-1 arányban. A második félidőben egyenlíteni tudott a hazai csapat, ám szinte a középkezdésből góllal tudtunk válaszolni! A Debrecen mindent megtett az egyenlítésért, ám védelmünk is jól zárt, így 2-1-es monori sikerrel végződött a találkozó.
Horváth Dávid edző így értékelt a Monor SE megújult honlapján:
- A négy visszajátszóval felálló debreceniek ellen egy nagyon jó mérkőzést produkáltunk. Az, hogy a hazaiak egyenlítő találata után, egy perccel már újra vezettünk, bizonyítja, hogy fejben erősek voltunk, ez döntötte el a három pont sorsát.
Tizedik bajnokiból hét alkalommal is győztesen hagyta el a pályát a csapat, aminek köszönhetően az első helyről várhatjuk a szombati, hazai mérkőzést. HAJRÁ MONOR!
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
augusztus 29. 09:00
Monor, Városi Uszoda parkolója
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Gyűjtsd össze a csapatodat, és vegyetek részt egy fantasztikus streetball tornán, ahol a sport és a finom ételek garantálják a remek hangulatot!
Lapozzon bele!