május 29. 13:00
"Pincefalu Gyermekszemmel" rajzpályázat
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Szeptember harmadik hétvégéjén is több rendezvényre várják az érdeklődőket. Ismét minden korosztály, fiatalok, családok és idősebbek is találhatnak maguknak érdekes programot Monoron.

16-án ismét megrendezésre kerül az Autómentes Nap az uszoda parkolójában és a szomszédos játszótéren. 15 órától KRESZ vetélkedőt és totót tartanak a Monori Rendőrkapitányság munkatársai. Lábhajtású gokartozási lehetőség, fa körhinta, népi játékok, ördöglakat, labirintus, óriás buborékfújás, légvár, várja a családokat. 18 órától közös éneklésre, daltanulásra várjuk a gyereket: „MESE KOCSI” címmel hallhatnak zenés összeállítást neves költőink gyermekverseiből és dalaiból. Ezen a rendezvényen kerül sor az idén ismét megrendezett "Tiszta udvar, rendes ház" pályázatok díjátadására is.

Szombaton, 17-én délelőtt a Művelődési Házban tartják az Anyatejes világnappal együtt szervezett Egészségnapot. A szervező Védőnői Szolgálat és a Cukorbetegek Egyesülete 9 órától a hivatalos megnyitóval várnak mindenkit. Ezt követően óvodás csoportok műsora, anyatejes táplálással összefüggő tanácsadás és előadások, egészségügyi szűrések várják az érdeklődőket. Délután 15 órakor, felvonulással kezdődik a Népzenei és Néptánctalálkozó városunkban. A díszes népviseletbe öltözött csoportok a Kossuth Lajos Általános Iskolától előbb a Petői utcába vonulnak, ahol utcatánc veszi kezdetét, majd a Piac- és Fesztiválcsarnokba érkeznek, ahol az egyéni bemutatkozások után 18 órától közös táncház veszi kezdetét.

május 29. 13:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
május 31. 13:00
Monor Városi Sportcsarnok
május 31. 13:30
Monor Városi Sportcsarnok
Idén is vár mindenkit a Városi Gyermeknap május 31-én a Monor Városi Sportcsarnokban!
Részletekért látogass el a borvidekekhetvegeje.hu oldalra!
Lapozzon bele!