december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
A nyár közepén kezdődött az idei évben a gyalogosjárdák felújítása, melyre évek óta nagy szükség volt a városban. A képviselő-testület egymást követő két évben is 19 millió forintot biztosítottak az éves költségvetésben, így több mint 4 kilométeren válik kényelmesebbé és biztonságosabbá a gyalogosok közlekedése.
A város vezetése szeretné ezt a felújítási ütemet a következő években is megtartani, hogy folyamatosan javuljon a gyalogosok és kismamák közlekedési helyzete Monoron. Ezért már most várják a lakossági visszajelzéseket, hogy mely járdaszakaszok megújítását tervezzék a jövő évben.
Fontos volt az idei pályáztatásnál is, hogy olyan összeghatárt állapítsanak meg a pályázat kiírásánál, mely lehetővé tette, hogy helyi vállalkozások is indulhassanak a pályázaton. Ennek köszönhetően mindkét évben monori kivitelezőt bíztak meg a feladattal.
Az egyes szakaszok kiválasztásánál az elmúlt időszak lakossági visszajelzéseit is figyelembe vették, melynek köszönhetően a következő utcák egyes szakaszain várható a gyalogút felújítása a következő hónapokban: Pozsonyi utca, Babits Mihály utca, Damjanich utca, Kossuth Lajos utca, Bocskai utca, Erzsébet királyné utca, Somogyi Béla utca, Mátra utca, Jókai utca, József Attila utca, Ady Endre utca, Kistói utca, Liliom utca. Ezen felül kisebb szakaszokat javítanak a következő utcákban: Forrás utca, Batthyány utca, Katona József utca, Balassi utca, Alkotmány utca, Mező utca.
A munkálatok a tervek szerint november elejére fejeződnek be.
A kivitelező és városunk vezetői is kérik türelmüket az építkezés kapcsán. Kérjük, hogy a frissen elkészült járdákat a szükséges száradási idő után használják, ennek érdekében a kivitelező minden esetben elkeríti a még nem használható és építés alatt álló szakaszokat. Ezzel minden monori hozzájárulhat, hogy sokáig lehessen használni a most elkészülő gyalogjárdát.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.