december 10. 16:00
II. Adventi Gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az utolsó szeptemberi hétvégén vidám, családi napra hívta a jelenlegi és régi ovisokat a Kossuth óvoda közössége. A ragyogó napsütésben a népmese köré épült gyermekprogramok, kézműves foglalkozások, ügyességi játékok várták a gyerekeket.
Az érdeklődők maguk gyúrhatták a pogácsa tésztáját, majd a kemencében kisült pogácsáknak készíthettek tarisznyát hozzá, a mozgásra vágyóknak Juhász Dénes és zenekara húzta a talpalávalót. A kézműveseket csutka bábukészítés, nemezelés, koronakészítés várta; a bátrabbak pedig megküzdhettek a háromfejű sárkánnyal. Ügyességi játékban kifoghatták az aranyhalat, megszerezhették a mosolygó almát, szóló szőlőt, csengő barackot, mesehőssé változhattak a jelmezes fotózáson, a sikeres mesememória játék jutalma pedig az „élet vize” volt. A jelenlévők az emeleten megtekinthették a régi tárgyak gyűjteményét is. Délben az óvoda apraja-nagyja közösen fogyasztotta el a „terülj, terülj asztalkára” feltálalt ízletes paprikás krumplit. A jó hangulatú napot az óvónők vidám előadása zárta: a nagy sikerre tekintettel kétszer is bemutatták a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesejátékot.
A szervező Monori Esthajnalcsillag Alapítvány a befolyt bevételből az udvari hinták körüli burkolatot tudja biztonságosabb, rekortán felületre cserélni. Az óvoda vezetése ezúton is köszöni minden közreműködő, támogató segítségét!
december 10. 16:00
Monor, Szent István tér
december 15. 19:00
Városi Sportcsarnok (Monor, Balassi Bálint utca 25.)
december 17. 16:00
Monor, Szent István tér
Jegyek 2023-ban 3 000 forintért, 2024-ben 3 500 forintért kaphatóak a Vigadó emeleti jegypénztárban, valamint a tixa.hu oldalon.
Jegyek 2023-ban 3 400 forintért, 2024-ben 3 800 forintért kaphatóak a Vigadó emeleti jegypénztárban, valamint a tixa.hu oldalon.