augusztus 20. 16:00
Az államalapítás ünnepe
Monor, Szent István tér
Vasárnap hazai pályán fogadta az NBIII-as bajnokság első fordulójában a felnőtt csapat a Diósgyőr tartalékcsapatát. Szép számú közönség előtt, jó játékkal és 3-0 arányú győzelemmel mutatkozott be a sok poszton változó együttes. Az új igazolások remekül teljesítettek: Urbán Gábor, korábbi magyar bajnok támadó két gólt is szerzett; a végeredményt a Monorra idén visszatérő Balanescu Dániel állította be.
A csapatot tavaly idény közben átvevő vezetőedző Horváth Dávid így értékelt a Monori Utánpótlás honlapnak:
- Fontos volt a jó szezonkezdet, hiszen a sok új játékos csapattá kovácsolását meggyorsítják a sikerek! Akadozott néhol a játékunk, de a győzelmünk, így is megérdemelt volt. Külön öröm volt, hogy a tavalyi évhez képest sokan kijöttek és buzdították a csapatot!
A vezetőedzővel az nb3foci.hu oldal készített interjút még a szezon kezdete előtt, melyet ide kattintva olvashatnak: Jól igazolt a Monori SE.
Reméljük, hogy az első fordulóban látott taktikus és okos játék egész szezonban jellemzi majd az együttest! HAJRÁ MONOR!
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
augusztus 29. 09:00
Monor, Városi Uszoda parkolója
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Gyűjtsd össze a csapatodat, és vegyetek részt egy fantasztikus streetball tornán, ahol a sport és a finom ételek garantálják a remek hangulatot!
Lapozzon bele!