december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az óvodai nyári szünet kezdetén, július közepén elkezdődött a Katona József utcában található óvoda megújítása. A több mint harminc éve épült könnyűszerkezetes épületen jelentős felújításra nyílt lehetősége az önkormányzatnak, miután sikerrel szerepeltek egy haza forrásokra épülő pályázaton.
Az „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására” beadott pályázatnak köszönhetően közel 30 millió forintot fordít a város vezetése most az épület korszerűsítésére. A szeptember elejéig tartó munkálatok során sor kerül a nyílászárók cseréjére, a tető homlokzatának felújítására, a födém hő- és a lapostető vízszigetelésére.
Az óvoda belül is jelentősen megszépül: új padlóburkolatot kap három csoportszoba; felújítják a melegítőkonyhát és mosókonyhát; cserélik a régi radiátorokat és bojlereket valamint újra cserélik a régi elektromos vezetékeket és szerelvényeket.
Az augusztus közepén kezdődő óvodai nevelési évre a pályázat keretében új bútorokkal is bővül az óvoda. Két csoportszobában új asztalok és székek, tároló szekrények továbbá a konyhában is új bútorok várják majd az ovisokat és az itt dolgozókat.
A felújítási munkákat az óvodai zárva tartás ideje alatt folyamatosan végzik, augusztus közepétől a kivitelező a munkákat úgy koordinálja, hogy ne zavarják az óvoda működését a szünet után sem.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.