december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
A képviselő-testület tavalyi évben megfogalmazott szándéka, hogy városszerte folyamatosan pótolja a hiányzó és javítsa a nehezen járható járdaszakaszokat. A tavaly erre szánt bruttó összeget, 19 millió forintot idén is sikerült kigazdálkodni a város költségvetésében, így a kedvezőbb ajánlatnak köszönhetően még több járdaszakasz újulhat meg idén.
A kiválasztásnál fontos szempont volt, hogy ezzel a munkával is helyi vállalkozót bízhasson meg a város vezetése. Az elmúlt időszakban beérkezett lakossági visszajelzések alapján a következő utcák egyes szakaszain várható a gyalogút felújítása a következő hónapokban: Pozsonyi utca, Babits Mihály utca, Damjanich utca, Kossuth Lajos utca, Bocskai utca, Erzsébet királyné utca, Somogyi Béla utca, Mátra utca, Jókai utca, József Attila utca, Ady Endre utca, Kistói utca, Liliom utca.
Ezen felül kisebb szakaszokat javítanak a következő utcákban: Forrás utca, Batthyány utca, Katona József utca, Balassi utca, Alkotmány utca, Mező utca.
A munkálatok július utolsó hetétől kezdődnek és a tervek szerint november elejére fejeződnek be.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.