december 5. 15:00
Monori Mikulás
Monor, Szent István tér
Péntek este sporteseménnyel kezdődik a hétvége programkínálata. Az NBII-ben szereplő férfi kosárlabda csapatunk ismét hazai pályán játszik, győzelem esetén megmarad az esélyünk a dobogón végezni, ami remek eredmény lenne az erős mezőnyben. A Szterényi iskola csarnokába 19 órától várják az érdeklődőket.

Vasárnap rendezik a nyár végéig az utolsó kisállatbörzét Monoron. Egyre többen tudják, hogy városunkban szervezik évente hat alkalommal Közép-Európa egyik legnagyobb kisállat vásárát. Érdemes kilátogatni, akár vásárlási szándékkal érkeznek, akár a börze egyedi hangulatát szeretnék átélni, mert a május 8-i alkalmat követően, a nyári melegben nem tartanak kisállatvásárt.

Szintén vasárnap, 15 órától várja az érdeklődőket az uszoda parkolójában és a hangulatos játszótéren az első alkalommal megrendezésre kerülő Mozdulj MonorON program. A rendezvény célja, hogy együtt mozduljON meg MONor, melyben Katus Attila hatszoros aerobic-világbajnok edző lesz segítségünkre. A délutáni programra az egész családot várják a szervezők, babafutás, pedálos gokartozási lehetőség, trambulin, légvár, népi játékpark, vetélkedők, kézműves foglalkozások!

december 5. 15:00
Monor, Szent István tér
december 6. 10:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
december 7. 16:00
Monor, Szent István tér
Idén is várja a Monori Mikulás a szülők megkeresését a Vigadó elérhetőségein!
Dr. Papp Lajos előadására jegyek vásárolhatók a Vigadó, emeletén valamint a vigadokft.hu oldalon.
Lapozzon bele!