december 7. 19:00
Monori SE - TF - BP U23 NB II - es férfi kosárlabda mérkőzés
Városi Sportcsarnok (Monor, Balassi Bálint utca 25.)
A város vezetése még tavaly valamennyi önkormányzati fenntartású, vagy a város által üzemeltetett épületben, telephelyen működő monori intézményt végiglátogatott, hogy a szükséges felújítási, karbantartási munkákról személyesen is tájékozódjanak. Az akkor összegyűjtött feladatokat sorrendbe állítva döntöttek úgy, hogy a felmerült igények közül elsősorban a vizesblokkok és a mosdók felújítását építik be az önkormányzat idei költségvetésébe.
Ennek megfelelően döntött az áprilisi ülésén a képviselő-testület, 15 millió forint plusz áfa keretet határozott meg a munkákra. Ebből a pénzből a Kossuth Óvoda, az összes általános iskola – a már felújított Jászai iskolán kívül –, és a József Attila Gimnázium egy-egy fiú és lány vizesblokkja újulhat meg teljes mértékben.
A komplett, gépészetet és vízcsöveket is érintő munkák értékének meghatározásánál fontosnak tartották, hogy olyan értékhatárt állapítsanak meg, mely lehetővé teszi, hogy monori vállalkozók is indulhassanak a munkáért kiírásra kerülő pályáztatási folyamatban. A szükséges feladatok és a pályázati anyag összeállítása folyamatban van, rövid időn belül várható az ajánlattételi felhívás is.
Addig is várja visszajelzéseiket városunk vezetése, hogy a következő tervezési időszakban, mely intézményekkel folytatódjon Monor folyamatos megújulása!
december 7. 19:00
Városi Sportcsarnok (Monor, Balassi Bálint utca 25.)
december 10. 16:00
Monor, Szent István tér
december 15. 19:00
Városi Sportcsarnok (Monor, Balassi Bálint utca 25.)
Jegyek 2023-ban 3 000 forintért, 2024-ben 3 500 forintért kaphatóak a Vigadó emeleti jegypénztárban, valamint a tixa.hu oldalon.
Jegyek 2023-ban 3 400 forintért, 2024-ben 3 800 forintért kaphatóak a Vigadó emeleti jegypénztárban, valamint a tixa.hu oldalon.