Városunkról
Monor története
Monor és környéke az utolsó eljegesedést követően népesült be. Monor elnevezésének eredete még ma sem tisztázott, de a település neve a ma leginkább elfogadott elmélet szerint a török eredetű, „köd” jelentésű személynévből származik. Monor (Monar) nevének első hiteles írásbeli említésével egy 1398. március 25-én kelt oklevélben találkozunk.
1813-ban nagyszabású falurendezés indult meg, mely 1820-ig tartott. Az ekkor kialakított településszerkezet a mai napig meghatározza a városközpont képét. 1847-ben adták át – az országban másodikként – a Pest-Cegléd-Szolnok vasútvonalat. Ennek köszönhetően a település rohamos fejlődésnek indult. Monor fejlődében jelentős tényező volt, hogy 1848-tól évi 4 vásárt és hetenként két piacot tarthatott. Ennek hagyománya napjainkig fennmaradt.
A XX. század elején épültek a mai Monor városképét jelentősen meghatározó épületek, például az ország egyik első vasbeton szerkezetű épülete a Vigadó, a Bíróság és a Kossuth Lajos Általános Iskola is.
Az elmúlt bő másfél évtizedben ismét fejlődésnek indult városunk. Ez idő alatt teljesen kiépült a belterületi infrastruktúra, a közművek, számos új közintézmény, megújultak a parkok, sétálóutcák és közösségi terek színesítik a város képét.
Földrajz és közlekedés
A város a Duna-Tisza közén, a Gödöllői-dombság és az Alföld találkozásánál fekszik. Budapest határától és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől 25 kilométerre található. A város déli szélén húzódik a 4-es számú (E 60) országos főút, így a helység könnyen megközelíthető személygépkocsival, de menetrendszerinti autóbusszal is. A települést átszeli a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal, amely szintén meghatározó a város közösségi közlekedésében. A városban jelenleg több, mint 18 ezer fő lakik 6200 háztartásban. Monor területe 48,31 km2, legmagasabb pontja a Strázsahegy (190 m), mely arról kapta a nevét, hogy a falubeliek innen kémlelték a környéken portyázó török katonákat. Településünk GPS koordinátái: é. sz. 47,34753°, k. h. 19,44893°. A Monoron belüli közlekedést jelentősen javítja a jól kiépített kerékpárút-hálózat is. Jelenleg a Kossuth Lajos utcában a városközponttól a vásártérig, illetve az Ady Endre utca es a Kistói út teljes hosszában a gépjárműforgalomtól elkülönítetten, biztonságosan megépítve vehetik igénybe az egyre nagyobb számú kerékpárosok.
Piac és vásár
Monoron 1848-tól hetente két piacnapot tartanak. A korszerű és hangulatos városi Piaccsarnokot a jelenleg formájában 2001. óta használhatják a településen és a környéken élő termelők és lakosok. A piacot körülvevő üzletek külső képe a monori borospincék építészeti emlékeit idézi. A piacon szerdánként és szombatonként friss zöldségekkel és gyümölcsökkel, illetve egyéb piaci termékekkel várják a térség termelői az egészséges és finom ízek iránt elkötelezett vásárlókat. Egyre sikeresebbek a helyi termelői alapanyagokra támaszkodó egyedi kezdeményezések. A teljesség igénye nélkül, kiváló almasajtok, lekvárok, sajtkészítmények, szörpök találhatóak a kistermelők asztalain.
A kisállatok kedvelői egész Közép-Európában ismerik az évi hat alkalommal megrendezésre kerülő Monori Kisállatbörze és Hobbiállat Vásárt. Egy-egy vásárra 10-15 ezer látogató érkezik, hogy utána kiskutyával, színpompás díszmadárral vagy valamilyen prémes állattal térjenek haza. Mivel az árusok többsége a tenyésztő, ha nem is vásárolunk, állattartási tanácsért nyugodtan forduljunk hozzájuk! Felnőttnek és gyermeknek is nagy élmény!
Gazdaság
Monor gazdaságát alapvetően meghatározza, hogy szolgáltatásaival részben a környező települések lakosságát és vállalkozásait is kiszolgálja. A térség közigazgatási feladatait is jórészt Monor látja el a település központjában levő intézményekkel, mint amilyen az okmányiroda, rendőrkapitányság, a bíróság, az ügyészség, katasztrófavédelmi igazgatóság, a főállatorvosi hivatal, földhivatal, falugazdák es a népegészségügyi hivatal, illetve a Járási Hivatal további területi, szakigazgatási szervei, illetve a 2015-ben átadott Kormányablak, mint járási ügyfélszolgálat. Fentiek miatt is az ezer lakosra jutó vállalkozások száma Monoron hasonló, mint a budapesti agglomerációhoz tartozó településeken, mivel a vállalkozások a városban élő, bő 18 ezer emberen kívül még legalább ugyanennyit kiszolgálnak a környező településekről is. Ipari téren fontos szerepe van az élelmiszer-, és az építőiparnak. Budapest és az M0-gyűrű közelsége itt nem a logisztikai típusú fejlesztéseket ösztönzi, hanem részben azokra is építve a termelő, nagyobb hozzáadott értéket előállító beruházásokat.
Monoron a szolgáltató és a kereskedelmi szektor országos összehasonlításban is kifejezetten fejlettnek mondható. Monor gazdaságának jelenlegi fejlődéséhez jó alapot szolgáltat kiterjedt pénzügyi-szolgáltató szektora, hiszen a város központjában öt pénzintézet, valamint számos biztosító és pénzügyi területen működő vállalkozás is működik.







































































































