Szociális és Egészségügyi Bizottság 2010-2014
Elnök: Sinkovicz László
Tagok: Balogh Imre, Lendvay Endre
Külsős tagok: Kovácsné dr. Szluka Márta, Csúzi Szabolcs.
Feladat és hatásköre:
- A bizottság dönt a vonatkozó helyi rendelet által a hatáskörébe utalt szociális és gyermekvédelmi ügyekben.
- lakásfenntartási támogatás
- méltányossági ápolási díj
- átmeneti (rendkívüli) segély
- méltányossági közgyógyellátásra való jogosultság megállapítása
- rendszeres gyermekvédelmi támogatás
- rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
- menzatérítés
- gyerekenként legfeljebb 3.000 forintos egyszeri karácsonyi támogatásban részesítheti az önkormányzati fenntartású monori székhelyű nevelési-oktatási intézmények által a rászorultság, a szociális helyzet, a szorgalom és a tanulmányi eredmény alapján javasolt – intézményenként legfeljebb 10 - gyermeket
- Megállapítja a temetési segély legkisebb összegét, amely a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségének a 10%-a lehet.
- A bizottság szabadon dönt az elkülönített támogatási alapjának (rendelkezési alap) felhasználásáról. A rendelkezési alap összegét a képviselő-testület a költségvetési rendeletben évenként állapítja meg. A rendelkezési alap felhasználásról a bizottság évente, a költségvetési rendelet megalkotása előtt beszámol a képviselő-testületnek. A rendelkezési alap kizárólag szociális, egészség-ügyi és gyermekvédelmi célokra használható fel. A rendelkezési alapot meghatározott területen, pályáztatás útján illetve eseti támogatásként osztja szét a bizottság. Nem adható eseti támogatás annak a magánszemélynek, akinek a kérelme tartalmilag a szociális igazgatás és ellátás szabályairól szóló helyi rendelet vagy más jogszabály által meghatározott szociális ellátási forma megállapítására irányul. A bizottság a rendelkezési alapjára évente egyszer - a költségvetési rendelet kihirdetését követő harminc napon belül - pályázatot ír ki. A pályázaton indulhat minden olyan jogi személy (intézmény, társadalmi szervezet, egyesület, alapítvány, stb.), jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, valamint a Ptk. szerinti gazdálkodó szervezet, amely meghatározott területeken, közérdekű célból igényel olyan indokolt anyagi támogatást, amelyet kizárólag Monor város közigazgatási területén belül kíván felhasználni. Amennyiben a pályázaton gazdálkodási önállósággal nem rendelkező intézmény indul, a pályázathoz csatolnia kell a pénzeszközeit kezelő szerv egyoldalú kötelezettségvállalását arról, hogy az elnyert összeget maradéktalanul a nyertes intézmény rendelkezésére bocsátja a pályázati cél megvalósítása érdekében. Természetes személy a pályázaton nem indulhat. Pályázni a Polgármesteri Hivatalban beszerezhető pályázati űrlap hiánytalan kitöltésével lehet. Ha a pályázó több célra is igényel támogatást, azokat külön pályázatnak kell tekinteni. A pályázatok beadási határidejét a Bizottság állapítja meg úgy, hogy az a kiírástól számított legfeljebb 45 nap lehet. A Bizottság a beadási határidő lejárta utáni első soros ülésén bírálja el a beérkezett pályázatokat. A Bizottság döntése ellen jogorvoslatnak nincs helye. A pályázat nyerteseit a Bizottság a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozza. Az elszámolás határideje: a tárgyév december 31.-e.
- Ellenőrzi a háziorvosi, fogorvosi, egészségügyi, védőnői, bölcsődei, öregek napközi otthoni ellátás helyzetét, és tapasztalatairól beszámol a képviselő-testületnek.
- Figyelemmel kíséri a családok külön jogszabályban meghatározott szociális és mentálhigiénés ellátását és a családi rendszer zavarainak megelőzését (komplex családgondozás) és tapasztalatairól beszámol a képviselő-testületnek.
- Véleményezi a köztisztaságról szóló önkormányzati rendelet-tervezetet, közreműködik a rendelet végrehajtásának ellenőrzésében. Javaslatot tesz a rendelet módosítására, kiegészítésére.
- Véleményezi, elkészíti a hatáskörébe tartozó helyi rendeletek tervezetét. Közreműködik e rendeletek végrehajtásának ellenőrzésében. Javaslatot tesz a rendeletek módosítására, kiegészítésére.
- Javaslatot tesz az önkormányzat fenntartásában lévő gyermek-és ifjúsági intézményekben fizetendő élelmezési térítési díjak csökkentését, illetve elengedését lehetővé tevő előirányzatokra.
- Javaslatot tesz az egészségügyi alapellátási körzetek (háziorvosi, fogorvosi, védőnői) területének megállapítására, megváltoztatására.
- Véleményezi a feladatkörébe tartozó önkormányzati intézmények (Gondozási Központ, bölcsőde, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat) vonatkozásában a képviselő-testület személyi döntési hatáskörébe tartozó ügyeket.
- Javaslatot tesz a társadalmi gondozók, valamint a Gondozási Központban, a bölcsődében, az oktatási intézményekben orvosi munkát végzők díjazására.
- Javaslatot tesz az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátás megyei önkormányzati hatáskörbe való átadásra, amennyiben azt a települési önkormányzat nem vállalja.
- A Bizottság együttműködik a város területén működő intézményekkel, önszerveződő közösségekkel, társadalmi szervezetekkel (kivéve pártok), egyházakkal és támogatja e szervezeteknek az önkormányzati feladatok ellátásában történő közreműködését.
- Javaslatot tesz a bizottság a szociális lakásépítésre kijelölt ingatlanok rászorultsági alapon történő értékesítésére.
- A javaslata alapján dönt a képviselő-testület a helyi támogatásként nyújtható kamatmentes kölcsönök odaítéléséről.
- Elbírálja az ápolást, gondozást nyújtó intézménybe való beutalási kérelmeket, illetve intézkedik az ellátás megszüntetéséről.
- A Szociális és Egészségügyi Bizottság kérelem alapján dönt a személyi térítési díj összegéről.