Pest Megyei Önkormányzati Hivatal felhívása a Budapest Környéki Törvényszéknél foglalkoztatandó, a fiatalkorúak elleni büntető eljárásban résztvevő ülnökök 2018. évi időközi választásáról

Magyarország Alaptörvénye Bíróság fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák (ülnökök) is részt vesznek az ítélkezésben.

A 2018. július 1. napján hatályba lépő 2017. évi XC. törvény (Be.) 680. § (5) bekezdése megváltoztatja a fiatalkorúak ellen büntetőeljárásban résztvevő ülnökök összetételére vonatkozó szabályokat.

A Be. 680. § (5) bekezdése értelmében a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban ülnökként kizárólag

  1. pedagógus,

  2. pszichológus, vagy

  3. család, gyermek és ifjúságvédelmi szolgáltatás, gyámügyi igazgatás keretében ellátottak gyógyítását, ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését, ellátását, nevelését, gondozását vagy szociális segítését, a gyermek sorsának rendezését közvetlenül szolgáló, egyetemi vagy főiskolai végzettséghez kötött munkakörben dolgozó vagy korábban dolgozó személy vehet részt.

Tekintettel arra, hogy a fiatalkorúak elleni büntetőeljárások lefolytatásához nem elégséges a meglévő ülnöki létszám, ezért vált szükségessé új választás kiírása, melyet a Köztársasági elnök a 70/2018. (11.20.) KE határozatával tűzött ki.

A megválasztandó ülnökök számát a 39.SZ/2018. (1.30.) OBHE határozat a következőképpen állapította meg.

 

 

 

Pedagógus ülnök (Be. 680. § (5) a) pont)

Pszichológus ülnök (Be. 680. § (5) b) pont)

család- gyermek és

ifjúságvédelmi szolgáltatás,

gyámügyi igazgatás keretében dolgozó személy (Be. 680. § (5) c) pont)

Budapest

Környéki

Törvényszék

Pest Megyei

Önkormányzat

16

4

4

 

Érd Megyei Jogú Város

Önkormányzata

2

1

1

 

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (Bjt.) rendelkezik az ülnökjelölés és választás szabályairól.

A Bjt. 212. § (1) és 220. § (1) d) pontja alapján ülnöknek az a 30. évét betöltött, de 70. életévét el nem érő magyar állampolgár választható meg, aki nem áll a cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem.

A Bjt. 213. § (2) bekezdés

  1. pontja alapján a fiatalkorúak büntető ügyeiben eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei jelölik, míg

  2. pontja értelmében nem pedagógus ülnökeit az egyesületek - kivéve a pártokat - a foglalkozásuk szerinti érdek-képviseleti szervek, valamint őket a Be. 680. § (5) bekezdés c) pontja szerinti munkakörben foglalkoztató vagy korábban foglalkoztató szervezetek jelölik.

Az ülnökök választásáról és a jelölés szabályairól mellékelem az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatóját, a bírósági ülnökök jogairól és kötelezettségeiről szóló tájékoztatót, valamint a bírósági ülnöki jelölés és a jelölés elfogadásáról szóló nyilatkozatok formanyomtatványát.

A jelölő és az elfogadó nyilatkozatot és a hozzájuk csatolt erkölcsi bizonyítványt legkésőbb 2018. április 16-ig kell megküldeni a következő címre: 1052 Budapest, Városház u. 7. Pest Megyei Önkormányzati Hivatal Jegyzői Iroda.

Az ülnökválasztással kapcsolatban a következő telefonszámon és email címen lehet érdeklődni: dr. Takács Mária, 06-1/233-6813, takacsm(5)pestmegve.hu