Monor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (V. 16.) önkormányzati rendelet kihirdetése
Monor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (V. 16.) önkormányzati rendelete
a közterület-használat rendjéről
[1] Monor Város Önkormányzata a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében, valamint a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 37. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Monor város közigazgatási területén a közterület-használat, az önkormányzati tulajdonú utakon a járművek közlekedésének súlykorlátozásáról,
[2] a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjéről, valamint az üzemképtelen járművek közterületen történő tárolásának rendjéről az alábbi rendeletet alkotja:
1. §
(1) E rendelet területi hatálya
a) Monor város közigazgatási területén belül az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott, Monor város önkormányzatának tulajdonában álló bel- és külterületi földrészletre és közútra, továbbá
b) a bel- és külterületi földrészletek és építmények (például épületárkádok alatti járda, vagy felüljáró, önkormányzati intézmények) közhasználatra átadott részére – továbbiakban együtt közterületre –
terjed ki.
(2) A rendelet tárgyi hatálya – a járművek közlekedésének súlykorlátozása kapcsán kiadott behajtási engedélyek vonatkozásában – kiterjed minden olyan járműre, járműszerelvényre, amelynek a megengedett legnagyobb össztömege a 3.5 tonnát meghaladja, kivéve
a) a fegyveres erők, a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a büntetés-végrehajtás, a katasztrófavédelem, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezete által üzemben tartott,
b) a katasztrófaelhárítást, megelőzést és segítségnyújtást végző,
c) a műszaki és baleseti mentést ellátó,
d) a kommunális közfeladatot ellátó,
e) az út-, vasút-, vagy közműépítést, illetve az út-, vasút-, vagy közműfenntartást, javítást vagy tisztítást végző,
f) a külön jogszabályban meghatározott postai szolgáltatást végző,
g) Monor város önkormányzatának saját beruházásaihoz használt, illetve
h) a mezőgazdasági termelést szolgáló, és a termőföld vagy a telephelye megközelítése céljából haladó
gépjárműre.
(3) A rendelet tárgyi hatálya alá tartozó gépjárművel Monor város közigazgatási területén a korlátozott forgalmú övezetben csak behajtási hozzájárulással lehet közlekedni.
(4) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden olyan járműtulajdonosra, üzembentartóra és használóra, aki a rendelet területi hatálya alá tartozó önkormányzati tulajdonban lévő helyi közútra 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművel hajt be.
(5) E rendelet alkalmazásában üzemképtelen járműnek minősül
a) a hatósági engedéllyel vagy jelzéssel nem rendelkező olyan jármű, amely egyébként a közúti forgalomban csak ilyen engedéllyel és jelzéssel vehet részt, valamint
b) az elhagyott, baleset folytán megsérült, vagy műszaki állapotánál fogva a közúti közlekedésben részvételre szemmel láthatóan alkalmatlan (hiányos, roncs, sérült, stb.) jármű.
A közterület-használati engedély, behajtási engedély
2. §
(1) Az önkormányzat tulajdonában álló közterületnek a rendeltetésétől eltérő használatához – továbbiakban: közterület-használat – előzetesen engedélyt kell kérni.
(2) Kijelölt fizető parkolóhelyen a díjfizetés ellenében kiadott parkolójegy egyszerűsített közterület-használati engedélynek minősül.
(3) Nem kell közterület-használati engedély
a) a közút (járda) építésével, javításával, fenntartásával kapcsolatosan a közút (járda) területének elfoglalásához;
b) az úttartozékok és a közúti közlekedés irányításának célját szolgáló berendezések elhelyezéséhez;
c) a közterületen, illetőleg alatt vagy felett elhelyezett nyomvonalas közművek hibaelhárítása érdekében végzett munkához;
d) közművek útfelbontással nem járó karbantartási tevékenységéhez;
e) víziközmű létesítmények építési munkálataira;
f) kijelölt járműparkoló helyek használatára, amennyiben a parkolóhely használata díjfizetéshez kötött;
g) a fegyveres erők, rendészeti szervek, a mentők, a tűzoltók, továbbá a vízügyi szolgálat létesítményei elhelyezéséhez;
h) a közműveknek (elektromos, gáz-, víz-, és csatornahálózat) és a köztisztasági tevékenységekkel megbízott szolgáltatóknak a feladatuk ellátását szolgáló közérdekű létesítmények elhelyezéséhez;
i) az országos közforgalmú vasutaknak, a közforgalmú közúti-, vízi-, és légi közlekedési szolgáltatóknak a feladatuk ellátását szolgáló létesítményei elhelyezésére;
j) a szobrok, emlékművek, díszkutak, vízmedencék, szökőkutak, virágtartók, alapzatos zászlórudak és köztárgyak – önkormányzati beruházásban történő – elhelyezéséhez;
k) a közvetlen életveszély elhárításának céljára szükséges területek használata után, valamint
l) a Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. által a város területén szervezett rendezvényekre.
(4) Nem terjed ki az (3) bekezdésben meghatározott mentesség a közforgalmú közúti szolgáltatók közterületen elhelyezett állomáshelyein, fedett várakozóhelyein létesített elárusító-, és vendéglátóipari helyiségek (fülkék, büfék) által elfoglalt területre.
(5) A közterület-használat ideiglenes jelleggel
a) meghatározott időre, legfeljebb 1 évre, vagy
b) feltétel bekövetkezéséig, illetve
c) az üzemképtelen járművek vonatkozásában kizárólag a javítás, vagy a javításra történő elszállítás észszerű időtartamáig, de legfeljebb 30 napra
engedélyezhető.
3. §
(1) A közterület-használati engedélyezési eljárás és a behajtási engedély kiadása önkormányzati hatósági eljárás, amelyet a képviselő-testület hatáskörében eljárva – a Polgármesteri Hivatal együttműködésével – a polgármester folytat le. Az engedély megadásáról vagy elutasításáról a polgármester alakszerű határozattal dönt. A határozat ellen fellebbezést a képviselő-testülethez lehet a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül benyújtani.
(2) Az építési (létesítési) engedélyezési eljáráshoz kötött nyomvonalas létesítmények közterületen történő elhelyezéséhez a tulajdonosi nyilatkozatot – a vonatkozó egyéb rendelkezések figyelembe vételével – az önkormányzat képviseletében eljárva, átruházott jogkörben a polgármester adja ki.
4. §
A behajtási engedély kiadásának feltétele, hogy a kérelemben megjelölt ingatlan kizárólag önkormányzati úton közelíthető meg, és a kérelmezett időszakban az alábbi feltételek valamelyike fennáll:
a) a járművel a kérelemben feltüntetett ingatlanra vagy onnan árut szállítanak, és az áru be-, vagy kirakodása másként nem oldható meg;
b) a gépjármű üzembentartójának, tulajdonosának lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye, telephelye a súlykorlátozással érintett területen található, és a gépjárművet – jegyzői igazolás alapján – a kérelemben megjelölt ingatlanon garázsban vagy az udvaron tárolják;
c) a súlykorlátozással érintett területen építési, felújítási munkát végeznek, és az építőanyagok odaszállítása, illetve a bontási anyagok elszállítása másként nem oldható meg;
d) mezőgazdasági vontatóval a termőföld csak önkormányzati tulajdonú úton közelíthető meg.
Szakhatóságok közreműködése
5. §
A közút és járda területét érintő közterület-használati engedély megadásához a közút kezelőjének a hozzájárulása szükséges, figyelemmel a közúti igazgatásról szóló hatályos rendelkezések előírásaira.
A közterület-használati engedély és a behajtási engedély iránti kérelem
6. §
(1) A közterület-használati engedélyt annak kell kérnie, aki a közterületet használni kívánja.
(2) Ha a közterület ideiglenes jellegű használata építési, felvonulási terület, építőanyag, törmelék, vagy állványzat elhelyezése céljából szükséges, az engedélyt a kivitelezőnek kell kérnie.
(3) Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:
a) az engedélyt kérő nevét és állandó lakó-, telep-, székhelyének címét;
b) a közterület-használat helyének, idejének, módjának és mértékének pontos meghatározását;
c) a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat (például vállalkozói engedély) ismertetését.
(4) A közterület-használati engedély iránti kérelem mintáját az 1. számú melléklet tartalmazza.
7. §
A behajtási engedély iránti kérelmet az erre a célra rendszeresített nyomtatványon egy járműre vonatkozóan a jogosultság feltételeinek egyidejű igazolásával a jármű üzembentartója (tulajdonosa), vagy a kérelemben célállomásként feltüntetett ingatlan tulajdonosa, használója nyújthatja be a Monori Polgármesteri Hivatalnál.
A közterület-használati engedély megadása
8. §
(1) A közterület-használat engedély megadása során figyelembe kell venni a Szabályozási Terv és a Helyi Építési Szabályzat előírásait, a városképi és műemlékvédelmi, a köztisztasági és egyéb önkormányzati rendelkezésekben, továbbá a közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában előírt követelményeket.
(2) A közterület-használat a 6. § (2) bekezdésében említett esetben legfeljebb az építési munka végzésének időtartamára engedélyezhető.
(3) Nem engedélyezhető közterület-használat alkalmi árusítás, idény jellegű árusítás és mutatványos tevékenység céljára a város következő területein:
a) a Kossuth Lajos utcának az Arany János és Alkotmány utcák közé eső szakaszán;
b) a Kossuth Lajos utca, Deák Ferenc utca, Liliom utca, József Attila utca által határolt tömb;
c) a Kossuth Lajos utca, Ady Endre utca, Móricz Zsigmond utca, Kistói utca által határolt tömb;
d) az Ország út és Ceglédi út teljes hosszán;
e) a Gera kert, Maggyár kert és Tavas park teljes területén;
f) hivatalok, egészségügyi intézmények, iskolák, óvodák és MÁV állomás 200 m-es körzetében; illetve
g) a temetők környékén.
(4) Nem engedélyezhető közterület-használat üzemképtelen jármű tárolása céljára a város következő közterületein:
a) a Nemzetőr u. – Liliom u. – József Attila u. – Kossuth L. u. által határolt tömb;
b) a Kistói út – Móricz Zs. u. – Ady Endre u. – Kossuth L. u. által határolt tömb;
c) az országos közutak belterületi szakaszai (Péteri út, Kossuth L. u., József A. u., Kistói út, Ady Endre u.);
d) Balassi Bálint utca, valamint
e) a Deák Ferenc utca Kossuth Lajos utca és Liliom utca közötti szakasza.
(5) Nem adható ki új engedély annak a kérelmezőnek, akinek korábbi közterület-használati engedélyben kiszabott díjtartozása áll fenn.
(6) A (3) bekezdésben foglalt korlátozás nem terjed ki azokra, akik a korlátozással érintett területen rendelkeznek a szükséges hatósági engedélyekkel működő üzlettel, és az üzlet profiljához tartozó tevékenység céljára kívánják igénybe venni a közterületet.
(7) A (3) bekezdés a) – f) pontjainak korlátozását nem kell alkalmazni nemzeti és társadalmi ünnepek idején, illetve a 2. § (3) bekezdés l) pontjában meghatározott rendezvények esetén.
(8) A (3) bekezdés a) pontjának korlátozását nem kell alkalmazni könyv és kulturális kiadványok tekintetében.
(9) A (3) bekezdés b) pontjának korlátozását nem kell alkalmazni a Forrás közben található kijelölt parkolóhely vonatkozásában – az adott parkolási területre érvényes parkolási díj megváltása ellenében –, azon legalább árusítási egységenként 1 kg-ot elérő, vagy meghaladó egységbe csomagolt szezonális zöldség, vagy gyümölcs árusítása esetén, melynek árusítója a belső piac területén minimum félévi időtartamra jogosító, legalább 6 m2 helyfoglalásra megváltott díj ellenében engedéllyel folytat árusítást.
(10) A (3) bekezdés c) pontjának korlátozását nem kell alkalmazni a Petőfi Sándor utca Kossuth Lajos utca és Dózsa György utca közötti szakaszán, valamint a Zeneiskola és a Forrás Áruház közötti részen elhelyezett egységes fa pavilonokra vonatkozóan, december hónapban ajándéktárgy és az ünnepekhez (beleértve Mikulás és Szilveszter napját) kapcsolódó árucikkek tekintetében.
(11) A (3) bekezdés g) pontjának korlátozását október 25. és november 5. közötti időszakban nem kell alkalmazni virág és kegyeleti tárgyak, valamint vásári cukorka árusítása tekintetében.
A közterület-használati engedély és a behajtási engedély tartalma
9. §
(1) Az engedélynek tartalmaznia kell:
a) az engedélyes nevét és állandó lakó-, telep-, székhelyének címét;
b) a közterület-használat célját és időtartamát, vagy azt, hogy az engedély milyen feltétel bekövetkeztéig érvényes;
c) a közterület-használat helyének, módjának, mértékének és feltételeinek pontos meghatározását;
d) az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóságok feltételeinek pontos meghatározását;
e) az engedély megszűnése vagy visszavonása esetére az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírásait;
f) közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetén a díj mértékét és fizetésének módját.
(2) Az építési munka végzésével kapcsolatos közterület-használati engedélyben szükség szerint elő kell írni
a) városképi követelményeket kielégítő kerítés létesítését;
b) ha a járdát teljes szélességében el kell foglalni, és a gyalogosközlekedés a másik oldalon lévő járdára nem terelhető át, az engedélyes köteles a gyalogosok számára védtetővel ellátott átjárót létesíteni, és a közlekedés útjában lévő oszlopokat és ezek alátéteit fehérre meszelni;
c) az anyagok és építési szerkezetek tárolása esetén a tárolás csak a munka-, baleset- és egészségvédelmi óvórendszabályok betartásával, az engedélyes felelősségére történhet;
d) ömlesztett építőanyag konténerben vagy kalodában tárolható; illetve
e) építőanyagot úgy kell tárolni, hogy az a felszíni csapadékvíz természetes elfolyását ne akadályozza.
(3) Az engedély megadása vagy megtagadása ügyében hozott határozatot – a kérelmezőn kívül –közölni kell:
a) az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóságokkal;
b) a közterület-használati díj kezelésével megbízott szervvel (Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodája);
c) a közterület-felügyelőkkel, valamint
d) a rendőrséggel.
10. §
(1) A behajtási engedély tartalmazza:
a) a jármű pontos megjelölését forgalmi rendszámmal vagy más, azonosításra alkalmas módon,
b) a forgalmi engedélyben üzembentartóként (tulajdonosként) feltüntetett személy nevét és lakóhelyét (székhelyét),
c) a rendelet azon rendelkezését, mely alapján a behajtási hozzájárulás kiadásra került,
d) az engedély érvényességi idejét,
e) a súlykorlátozással érintett út, útszakasz meghatározását, melyre a behajtási hozzájárulás érvényes.
(2) A behajtási engedély csak az engedélyben feltüntetett forgalmi rendszámú járművel történő behajtásra használható fel.
(3) A behajtási engedély eredeti példányát a gépjármű vezetőjének a gépjárművel a súlykorlátozással érintett területen történő közlekedés során magánál kell tartania és az ellenőrzést végző személynek át kell adnia.
11. §
(1) A behajtási engedély jogosultjának kérelmére a megrongálódott behajtási hozzájárulást – annak leadásával egyidejűleg – az önkormányzat díjmentesen kicseréli.
(2) A behajtási engedély elvesztését, ellopását, megsemmisülését 3 munkanapon belül be kell jelenteni az engedélyező hatóságnál, és a behajtási engedély pótlására kérelmet kell benyújtani. A pótlás díjmentes.
A közterület-használati engedély és a behajtási engedély érvénye
12. §
(1) Az engedély
a) a meghatározott idő elteltéig;
b) a megállapított feltétel bekövetkezésig, illetőleg
c) a visszavonásig érvényes.
(2) A közterület-használat érvényét veszti, ha a közterületen folytatott tevékenységre szóló jogosultság megszűnik, vagy érvényét veszti.
(3) A meghatározott időre szóló engedély érvénye, az engedélyesnek az engedélyezett időtartam lejárta előtt 15 nappal korábban benyújtott kérelmére meghosszabbítható, illetőleg meghatározott időszakra szüneteltethető.
13. §
(1) A behajtási engedély az alábbi időszakokra adható ki:
a) eseti behajtási engedély meghatározott napon történő egyszeri be- és kihajtásra;
b) 4 napra;
c) 30 napra; illetve
d) 1 évre.
(2) A naptári napban meghatározott időtartam az adott napon 0 órától 24 óráig érvényes, a 4 napra és a 30 napra kiadott behajtási engedély egymást követő naptári napokra vonatkozik, az 1 év időtartam naptári évre értendő. Az 1 naptári évre kiadott behajtási engedély a tárgyévet követő év január 31. napjáig érvényes.
(3) A behajtási engedély az (1) bekezdésben meghatározott érvényességi időn belül érvénytelenné válik, ha a behajtási engedély kiadásának az e rendeletben meghatározott feltételei már nem állnak fenn. Erről a behajtási engedély kiadóját – a behajtási engedély egyidejű leadásával – haladéktalanul értesíteni kell.
A közterület-használati és behajtási díj
14. §
(1) Az engedélyes a közterület-használati díjat a közterület tényleges használata szerint köteles megfizetni, kivéve, ha azt hatósági intézkedés miatt kénytelen szüneteltetni.
(2) A közterület-használati díj mértéke a jelen rendelet 2. számú melléklete szerint kerül megállapításra. A fizetendő közterület-használati díjat és megfizetésének módját az engedélyben az engedélyező hatóság határozza meg, kivéve a kijelölt fizető parkoló helyek esetében, ahol a díj mértékéről külön rendelet rendelkezik.
(3) A (2) bekezdésben foglaltak alól kivételt képez az e rendelet 2. § (3) bekezdés l) pontjában foglaltak szerinti rendezvény miatti egyedi díj megállapítás, melynek mértéke a polgármesterrel egyeztetve, külön kerül a Vigadó Np. Kft. által megállapításra, és amelyről a Kft. a Képviselő-testületet éves beszámolójában külön soron tájékoztatja.
(4) A közterület-használati díjat az önkormányzat költségvetési számlájára kell befizetni.
(5) Közutak tekintetében az útügyi igazgatásról szóló 26/2021. (VI.28.) ITM rendelet 7. § szerint kell eljárni.
15. §
(1) A behajtási engedély kiadásáért a jármű tulajdonosának, üzemben tartójának a rendelet 2. számú mellékletében megállapított behajtási díjat kell fizetni.
(2) A behajtási engedély kiadásának feltétele a behajtási díj megfizetésének igazolása.
Mentesség a közterület-használati díj fizetése alól
16. §
Közérdekű (jótékony-, sport- és közcélú) közterület igénybevétel esetén a polgármester felmentést adhat a közterület-használati díj megfizetése alól, illetve a díj megállapított mértékét mérsékelheti.
A közterület-használat megszüntetése és a közterület-használati, illetve behajtási engedély visszavonása
17. §
(1) A közterület-használat közérdekből, bármikor megszüntethető. Ilyen esetekben az engedélyes részére – kérelmére – más helyen lehet a közterület-használat lehetőségét biztosítani.
(2) Meg kell vonni az engedélyt, ha az engedélyes a közterületet nem az engedélyezett célra és módon használja, vagy a díjfizetési kötelezettségének az esedékesség időpontjáig – felszólítás ellenére – ismételten nem tesz eleget.
(3) Ha az engedélyes a közterület használatát az engedély érvényességének lejárta előtt meg kívánja szüntetni, köteles ezt a szándékát az engedély egyidejű visszaadásával az engedélyező hatóságnak bejelenteni.
(4) Ha az engedély érvényét veszti, az engedélyes a saját költségén köteles az eredeti állapotot –minden kártalanítási igény nélkül – helyreállítani. Ezen kötelezettség – felszólítás ellenére történő – ismételt elmaradása esetén az önkormányzat engedélyes költségére a helyreállítást elvégezteti.
(5) Ha a közterület-használat a (2) vagy (3) bekezdésben említett módon szűnt meg, a már esedékessé vált és befizetett közterület-használati díjat visszakövetelni nem lehet.
18. §
(1) A behajtási engedély ellenőrzésére jogosult szervek (rendőrség, közterület-felügyelő) kezdeményezésére a polgármester az érvényes behajtási engedélyt felülvizsgálhatja, és amennyiben annak jogszabályi feltételei fennállnak, visszavonhatja.
(2) A behajtási engedély visszavonását követő időszakra befizetett behajtási díj időarányos részét az önkormányzat kérelemre 8 napon belül visszatéríti.
A filmforgatási célú közterület-használatra vonatkozó szabályokról
19. §
(1) A hatósági szerződés abban az esetben hagyható jóvá, ha a kérelmező a következő feltételek együttes teljesítését vállalja a hatósági szerződésben:
a) az eredeti állapot helyreállítását,
b) az igénybe vett közterület és a közterületen elhelyezett tárgyak rendben- és tisztán tartását,
c) a keletkezett hulladék elszállításáról való gondoskodást,
d) a filmforgatással érintett lakosság és vállalkozás tájékoztatását a filmforgatással kapcsolatos lényeges információkról,
e) az esetleges forgalomkorlátozásokról szóló tájékoztató megjelentetését a helyi médiában,
f) a filmforgatás miatti vagy azzal összefüggésbe hozható esetleges károk megtérítését, beleértve a harmadik személy által az Önkormányzat felé érvényesített kárt is.
(2) A filmforgatással érintett közterület jellegétől és elhelyezkedésétől függően az alábbi kezelői hozzájárulások beszerzése írható elő a hatósági szerződéshez a kérelmezőnek:
a) helyi közút esetén közútkezelői hozzájárulás a közút kezelője részéről, valamint
b) zöldterület esetén kezelői hozzájárulás a zöldterület kezelője részéről.
(3) A filmforgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható, valamint a rendkívüli természeti események esetén az akadály elhárulása után az esetleges kárelhárítást vagy helyreállítást követő 10 munkanapon belül biztosítja újra a közterületet olyan időtartamban, ameddig a filmforgatás akadályozva volt.
(4) A fizetendő közterület használat díja megegyezik a mozgóképről szóló törvény 3. mellékletében foglalt legmagasabb díjtételek mindenkori mértékével.
(5) A rendelet alkalmazásában díszburkolatos, vagy turisztikailag kiemelt központi területnek számít a Kossuth Lajos utca, Ady Endre utca, Móricz Zsigmond utca, Mátyás király utca által határolt terület, a Kossuth Lajos utca, Deák Ferenc utca, Liliom utca és Bocskai utca által határolt terület, valamint a Kossuth Lajos utca Nemzetőr utca és Deák Ferenc utca közötti, és a Bocskai utca, Kistói utca közötti szakasza.
(6) A kérelmező a közterület-használati díj megfizetése alól kizárólag abban az esetben mentesíthető, ha a filmforgatás a város érdekeit, oktatási célt, vagy nonprofit tevékenységet szolgál.
(7) A Képviselő-testület a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény szerinti, „a települési önkormányzat tulajdonában lévő közterület filmforgatási célú igénybevétele” eljárás során a települési önkormányzat részére megállapított hatósági szerződés jóváhagyásával kapcsolatos hatáskörét átruházza a polgármesterre.
Engedély nélküli közterület-használat
20. §
(1) A közterület engedélyhez kötött, de engedély nélküli, vagy az engedélyben meghatározott feltételektől eltérő módon történő használata esetén, a használó az ellenőrzéssel megbízott szerv – közterület-felügyelők – felhívására köteles a használatot az előírt határidőn belül megszüntetni, és a közterület eredeti állapotát saját költségén – minden kártalanítási igény nélkül – helyreállítani, valamint a jogellenes használat idejére egyébként kiszabható közterület-használati díjat és a kiszabott közigazgatási bírságot megfizetni.
(2) Ha a közterületet engedély nélkül, vagy engedélytől eltérő módon használó az engedélyezés feltételeinek egyébként megfelel, és önként, vagy az (1) bekezdés szerinti felhívásban megjelölt határidőn belül kéri, úgy részére a polgármester – az engedély nélküli, vagy az eltérő használat tartamára egyébként fizetendő közterület-használati díj visszamenőleges megfizetésére kötelezés mellett – a közterület-használatot soron kívül engedélyezheti.
(3) Amennyiben az üzemképtelen gépjármű tulajdonosa, üzembentartója nem kér közterület-használati engedélyt, vagy a kérelmet elutasítják, vagy az engedély lejárt, és ennek ellenére nem távolítja el a járművet a közterületről, úgy az önkormányzat – a jogellenes közterület-használatot megállapító és közigazgatási bírságot kiszabó határozatával – jogosult a közterületet birtokba venni, és az eredeti állapot helyreállítását a kötelezettséget elmulasztó költségére elvégeztetni, a közterület-felügyelet útján gondoskodni a gépjármű elszállításáról.
Vegyes rendelkezések
21. §
A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásban az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény rendelkezéseit az e rendeletben foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni.
A rendelet hatálybaléptetése
22. §
Hatályát veszti a Monor Városi Önkormányzat Képviselő-testülete című 28/2004 (XI.29.) önkormányzati rendelet.
23. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
24. §
A rendelet rendelkezéseit az első fokon még el nem bírált, folyamatban lévő önkormányzati ügyekben is alkalmazni kell.
Monor, 2025. május 15.
|
Darázsi Kálmán polgármester |
dr. Urbán Hajnalka jegyző |
1. melléklet az .../... . (... . ... .) önkormányzati rendelethez
(A melléklet szövegét a(z) 1. melléklet.pdf elnevezésű fájl tartalmazza.)
2. melléklet az .../... . (... . ... .) önkormányzati rendelethez
(A melléklet szövegét a(z) 2. melléklet.pdf elnevezésű fájl tartalmazza.)
Végső előterjesztői indokolás
Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közterület használati rendjéről szóló 28/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításával kapcsolatban a 105/2025. (III. 19.) KT határozatával felkérte a Hivatalt, hogy a 2025. március 14-én kelt előterjesztésben szereplő 1. és 2. számú módosítást a rendelet szövegébe építse be (tekintettel arra, hogy azok jogszabályi változásból fakadnak), továbbá a további javasolt módosítások közül a 3. és 4. számú módosítást elfogadta.






































































































