2015
Szőnyi János 1948. szeptember 21-én Monoron született. 1978-ban szerzett birkózó edzői képesítést. 1987-ben a Leöwei Klára Gimnáziumban érettségizett. 1991-ben a Testnevelési Főiskolán birkózó szakedző diplomát szerzett.
1960-tól a Monori SE birkózója volt, majd 1966-ban az FTC-be igazolt. Felnőtt élsportolóként is számos hazai és nemzetközi sikert aratott. 1984-92 közt a felnőtt válogatott edzője, 1989-1992 között szövetségi kapitány volt. 1986-ban az ő irányításával nyert Komáromi Tibor és Gáspár Tamás VB aranyérmet, 1988-ban a szöuli olimpián Sike András arany-, Komáromi Tibor ezüstérmet. 1990-91. között a Magyar Birkózó Szövetség szövetségi kapitánya mindkét fogásnemben. Szövetségi kapitányként összesen 27 éremmel, klubedzőként pedig szintén 27 éremmel gazdagította a magyar sportot. 3 olimpiai aranyérem, 1 olimpiai ezüst, 6 világbajnoki arany, 4 Európa-bajnoki arany és további 42 ezüst és bronzérem köthető szövetségi kapitányi, válogatott- és klubedzői munkásságához. Többször választották az év edzőjévé, a Magyar Köztársasági Arany Érdem Kereszt kitüntetettje.
Szőnyi János 1993-től a Monori Sport Egyesület elnöke. Elnöksége idején az egyesület szakosztályainak száma hétre, sportolóinak száma több százra emelkedett. Tevékenysége során a monori sport nagyköveteként igyekszik szakmai kapcsolatait a város javára kamatoztatni. Szőnyi Jánost helyi sportszervezési munkájáért, önzetlen, a helyi közösségért végzett több mint két évtizedes kiemelkedő teljesítményéért terjesztette a Monori Képviselő-testület a Monorért Emlékplakett kitüntetésre.
A sikeres szakmai tevékenysége mellett feltétlen hazaszeretet és lokálpatriotizmus jellemzi, hozzáállásával sportemberként és a közért dolgozó monori polgárként is kiérdemelte a kitüntetést.