13 / 44
13
KÓTÉ SÖRÖS JÓZSEF
(Monor, 1927. 07. 17. – Budapest, 1959. 02. 26.)
„1927-ben, (Pest m.) született, kilencgyermekes
roma családban. Édesapja zenész volt, édesanyja
napszámos munkát vállalt. Négy elemit végzett,
majd alkalmi munkásként dolgozott. Később
Kiskunfélegyházán a Bányászati Berendezések
Gyárában lett szegecselő. Katonaévei (1948-1951)
alatt négy hónapot katonai börtönben ült szolgálati
vétség miatt. 1952-ben belépett az MDP-be.
Monoron lakott. 1953-ban kiváltotta a bádogos és
lakatos iparengedélyt, és „drótos” vándoriparosként
1000 Ft-os jövedelemmel tartotta el feleségét (1951-
ben nősült) és két gyermekét. 1954-ben orgazdaság
vádjával 200 Ft-os pénzbüntetésre ítélték.
A bírósági ítélet szerint 1956. október 23-ánMonoron
nyomban csatlakozott a kirobbant „ellenforradalmi
tüntetésekhez”. Ő maga úgy mondta el: a helyi
pártszervezethez fordult tanácsért. Néhány nappal
később rakodómunkásként segített a Budapestre
irányuló élelmiszer-szállításokban. Gyermekkori
barátjával, a mindössze hét nappal fiatalabb Tóth
Józseffel szinte mindvégig együtt tevékenykedett.
Üllői úti rokonait akarta meglátogatni, így került
október 30-án igazoltatás után a Vajdahunyad
utcai felkelőkhöz, akikkel hamarosan a Köztársaság
térre vonult. A forrásokból nem derül ki, hogy volt-e
szerepe a pártház ostromában és az azt követő
lincselésben. A november 4-i szovjet bevonulást
követően részt vett a harcokban, 5-e estéig. Eközben
könnyebb sérülést szenvedett.
Decemberbenmonori barátaival Ausztriába emigrált.
Két hónapig a vonatokon muzsikált és kéregetett.
1957 márciusában a kormány - be nem tartott -
amnesztiarendelete miatt hazajött. 1957. július
18-án letartóztatták, ekkor a felesége a harmadik
gyermekkel volt várandós. „Azért kapcsolódtam
be a fegyveres [...] csoportba, mert egyet értettem
a követelésekkel” - vallotta vizsgálata idején.
A „WittnerMária és társai” per III. rendű vádlottjaként
elsőfokon a Tutsek -, másodfokon a Borbély-tanács
egyaránt halálra ítélte, és a kegyelmi tanács egyik
tagja sem tett kísérletet megmentésére.
1959. február 26-án végrehajtották az ítéletet.”
12