Previous Page  18 / 44 Next Page
Information
Show Menu
Previous Page 18 / 44 Next Page
Page Background

18

WITTNER MÁRIA EMLÉKEI A MONORI MÁRTÍROKRÓL

„Itt bizonyíték nem volt, bizonyítási eljárás

meg minek, hiszen amikor lezárták a vádakat, illetve

a tanúkihallgatást, Tucsek (vérbíró) azt mondta,

hogy a tanúkihallgatásnak vége. [...] Na most Tóth

Jóska felállt a teremben, és mondja: kéri a bíróságot,

hogy hallgassa ki a tanút, ugyanis ők 30-án éjjel

jöttek fel Monorról élelmiszerszállító kocsival, és

fent maradtak. Rajta is vannak a csoportképen.

Viszont a Köztársaság téri harccal vádolták őket, ami

viszont nappal volt. Akkor Tucsek azt mondta: már

semmiféle tanút nem hallgatnak ki, le van zárva. Erre

Tóth Jóska mondja: „Nem igazságos a népbíróság!”

Tucsek: „Hogy meri ön a népbíróságot rágalmazni?!”

Aztán két másodperc, és a bírói pulpitus tetején, Tóth

Jóska fönt termett az asztalon. Behúzott Tucseknak,

és szétvert az ülnökök között. Tucsek másnap

kék monoklival jött be, de abban a pillanatban

felhördült a tárgyalóterem. Tóth Jóskát egy idő után

két lábbilincsbe rakták, majd leültettek bennünket

az első sorba, és akkor Tucsek mondta: „Addig

a vádlottak itt ülnek, míg az ügyészségi folyosót

kiürítik.” És mi fél órát ültünk ott, hogy ürítsék a

folyosót, nehogy tanúja legyen a dolgoknak. Aztán

fölvittek bennünket, és akkor „telefonáltak” a srácok

a radiátoron, hogy nyugodjatok meg, elölről kell

kezdeni a tárgyalást, mert az incidens befolyással

lehet az ítéletre. Tehát másik bíró fogja tárgyalni.

Másnap lementünk. Na, ki van ott? Tucsek. Mondja,

hogy az első sort hagyják szabadon, és a második

sorba kezdték ültetni a vádlottakat, hogy ne forduljon

elő, ami tegnap történt. Utána ki is végezték Tóth

Jóskát. Soha nem láthatta meg a fiát, aki akkor

született meg, amikor bekerült a börtönbe.”

18

„A rabszállítóban egyetlenegyszer szólalt

meg a Tóth Jóska, hogy soha nem látom többé a

gyerekemet. Akit addig sem látott, mert börtönben

volt már, mikor született.”

19

„Nagyon készültem a temetésre. A temető-

kapuban láttam meg először a felhívást, hogy lehet

újratemettetni a halottakat. 1956-ban Lambrecht

Miklós a Péterfy Sándor utcai kórház mentőseinek

volt a vezetője. Írtam neki egy levelet, hogy sze-

retném eltemettetni egyik társamat, Sticker Katit,

akinek nincs hozzátartozója. […] 1989. május elején

összehívtak bennünket a Corvin tér 2.-be. Ott volt

Fónay Jenő, Maléter Jutka és még jó néhányan, akik

el akarták temettetni szeretteiket. Megkérdeztem,

hogy Tóth József és Kóté Sörös József hozzátartozói

jelentkeztek-e a temetésre? Azt a választ kaptam,

hogy nem. Ekkor én azt kértem, hogy még ezt a két

társamat is eltemettetném. Így temettettem el mind

a három társamat.”

20

Kovács Imre János, Tóth József és Kóté Sörös József sírja