december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
A következő hónapokban több érdemi döntés születhet a ferihegyi vasút fejlesztése kapcsán - számolt be a vg.hu oldal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérumtól kapott információk alapján.
Mint ismert, a kormány tavaly decemberben határozatban rendelte el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlen, kötött pályás elérhetőségének előkészítését. A döntés értelmében Kőbánya-Kispest és Monor állomások között 27 kilométeren új, az országos hálózatba illeszkedő kétvágányú, villamosított vasúti pálya, a 2-es terminálon pedig átmenő vasútállomás épülhet.
Még az idei évben döntés születhet a jelentős vasúti beruházás finanszírozásáról és ütemezéséről. Folyamatban van az engedélyezési tervek kidolgozása, a vasúthatósági létesítési engedély megszerzése ebben az évben várható. Az előkészítés uniós forrásokból zajlik.
A következő hónapokban derül ki, hogy milyen pénzekből fedezik a beruházás több tízmilliárd forintosra becsült költségét. Mivel az uniós keretben már kevés a tartalék, vélhetően hazai forrásra lesz szükség. Az előttünk álló hónapokban kell eldőlnie annak is, hogy miként alakul a beruházás ütemezése, mikor jelenhet meg a közbeszerzési pályázat, és mikor startolhat el az építkezés.
Azt biztosan kijelenthetjük, hogy amennyiben a tervezett beruházás megvalósul, akkor jelentős fejlődés elé néz városunk a következő évtizedben.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.