Monor, az ezer pince városa

MONOR. A MI VÁROSUNK. MI ÉPÍTJÜK. 11 MEGÚJULÓ közterületek Aváros közterületei folyamatosan újulnak meg a rendszerváltás óta, azonban igazán látványos fejlődés a 2010-es évek elején kezdődött Monoron. A városközpont 2013-ban véget ért felújítása óta látható modern kisvárosias megjelenés jól kiegészíti a múlt század elején kialakult városképet, és az egyre nagyobb területen megújuló közterek segítik a településközponti funkciók terjeszkedését is. A következő nagy lépés a Kistó és az ezt körülölelő Tavas park 2014-es felújítása volt, melyet a város játszótereinek újjáépítése követett. A gyerekek kulturált szórakozási lehetőségeire nagy hangsúlyt fektet a város vezetése, épp ezért, szinte évről évre új játékok kihelyezésére került sor a Kis-tó melletti és a Balassi utcai játszótéren is. A felnőtt kirándulók egyik fontos találkozóhelye a Strázsahegy lábánál található Szent Orbán tér. A 2016-ban megkezdődött felújítás után előbb egy rendezvényekre és vásárokra is alkalmas tér alakult ki, melyet az újabb bővítést követően 2021-ben új játszótér és élménypark átadása tett igazán családi kirándulóhellyé. Ezzel párhuzamosan folyamatosan fejleszti az önkormányzat a Strázsahegyi kilátó környékét is, ahonnan nagyszerű panoráma nyílik a dél felé húzódó Alföldre és a főváros irányában a Budai-hegység vonulataira. Az itt lakók kényelmét szolgálja az évek óta zajló közútfelújítási program, melynek köszönhetően 2021-ben évtizedek óta nem látott mértékű útépítések zajlottak a városban, bár előtte is minden évben több újraaszfaltozott útszakaszt adtak át a közlekedőknek. A gyalogosok közlekedését évről évre járdaépítések teszik kön�- nyebbé, néhány év alatt közel húsz kilométernyi gyalogút készült el városszerte. Az intézmények közelében modern és biztonságos parkolók kialakítása kezdődött meg, mely a következő években is folytatódik.

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=