Monor város hírei

Tájékoztató Elektronikus Ügyintézésről

2019. július 2.

A VÁLLALKOZÁSOKRA VONATKOZÓ KAPCSOLATTARTÁSI SZABÁLYOK

Kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan önkormányzati hatáskörbe tartozó adóügyeiket az önkormányzati adóhatóságnál 2019. január 1-jétől a vállalkozások. A cégkapu alkalmazható többek között az önkormányzati adóhatósággal való elektronikus kapcsolattartásra, a bevallások, bejelentések, kérelmek beküldésére, hivatalos dokumentumok letöltésére. Az önkormányzati adóhatóság küldeményeit ugyancsak a cégkapun át küldi az érintetteknek. 2018. december 31-ig a küldeményeket még az önkormányzati adóhatóság tájékoztató jelleggel papír alapon is eljuttatta az érintettek részére. Ez a szolgáltatás azonban 2019. január 1-jén megszűnt.

MEGHÍVÓ LAKOSSÁGI FÓRUMRA

2019. június 27.

Monor Város Önkormányzata tulajdonosi és fejlesztői kérelmeket elfogadva az alábbi területeken kezdeményezi a településrendezési eszközeinek módosítását a tervezett fejlesztések megvalósíthatósága érdekében:

Új ledes lámpákat szerelnek fel az uszodában

2019. június 24.

A Monori Sportegyesület bruttó 8 millió 150 ezer forintot nyert a Magyar Úszó Szövetség által kiírt 2018. évi sportlétesítmény-fejlesztési kiíráson, melynek köszönhetően megújul a Monor Városi Uszoda medencetéri világítása.

A Monori Járásbíróság Elnökének Hirdetménye

2019. június 20.

Tájékoztatom Önt, hogy az ítélkezési szünet a bíróságokon a nyári időszakban valamennyi szervezeti egységnél


2019, július 15. napjától 2019, augusztus 19, napjáig


tart,
Az ítélkezési szünet ideje alatt valamennyi ügyszakban ügyeletet tart a bíróság.
A büntető, polgári és végrehajtói iroda ügyeletet tart, A szünetek időtartama alatt a bíróság földszint 9. szobájában (ügyfélcentrum) lehet felvilágosítást kérni, beadványokat benyújtani az ügyfélfogadási időben:

Elkezdődött az Acsádi utca felújítása

2019. június 18.

Több monori közút felújításával egyidőben, a héten az Acsádi utca egy rossz állapotú szakaszának renoválási munkálatai is elkezdődtek. Egyes munkafázisokban rövid ideig tartó útlezárásokkal találkozhatnak, kérjük erre az időszakra a közlekedők türelmét!

Drogprevenció Monoron

2019. június 17.

A Kábítószer-ellenes Világnap alakalmából tartottak bűnmegelőzési előadást középiskolásoknak a monori rendőrök.

2019-ben is folytatódik a járdaépítés Monoron

2019. június 14.

Akárcsak az elmúlt években, idén is a tavaszi hónapokban döntött a képviselő-testület a járdaépítésekről. Erre a célra 23,2 millió forintot különítettek el a költségvetésben, melynek elvégzésével monori vállalkozót bízott meg az önkormányzat.

Megkezdődtek az útépítések városunkban

2019. június 12.

A Hegedűs Gyula utca felújítása készül el elsőként a több kilométernyi, idén megújuló monori közút közül. Korábban olvashatták, hogy városszerte sok helyen lesznek idén nyáron is útfelújítások, ezek közül a vasúton túli városrész egyik forgalmas utcája készül el leghamarabb.

Autóbusz-vezetőket keres a Volánbusz

2019. június 12.

A VOLÁNBUSZ Zrt. alaptevékenysége szerinti autóbusz-közlekedési közfeladat ellátásához autóbusz-vezetőket keres Pest-megye és a budapesti agglomeráció területére.

Harmadfokú hőségriasztás lépett életbe

2019. június 12.

Az országos tisztifőorvos – az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, figyelembe véve a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását – 2019. június 12. (szerda) 0:00 órától 2019. június 16. (vasárnap) 24:00 óráig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást adta ki.

Értesítés áramszünetről

2019. június 11.

A város több pontján is munkálatokat végeznek az áramszolgáltató munkatársai emiatt 2019. 06. 12. 07:30 - 2019.06.13. 15:00 óra között szünetel az áramszolgáltatás a felsorolt utcákban.

Értesítés tervezett áramszünetről

2019. június 11.

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunk, az NKM Áramhálózati Kft. az ön felhasználási helyét ellátó közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, melyek időtartamában a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.

Berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni! Aggregátor használata kizárólag Társaságunktól előzetesen megkért, írásbeli engedély alapján történhet. Amennyiben saját vagy bérelt aggregátort kíván alkalmazni szíveskedjen az áramszünetet megelőzően legalább 5 nappal elektronikus levélben a „hozzaferesi.iroda@nkmaramhalozat.hu” e-mail címre bejelenteni, melynek tárgya "Aggregátor használat" legyen!

Levele tartalmazza az Ön nevét, telefonos elérhetőségét, továbbá azon felhasználási hely címét és 0400-val kezdődő 10 jegyű azonosítóját, ahol aggregátorozni kíván!

2019.06.13. 07:30 - 15:00

 

időszakban az alábbi területeken:

Monori Büszkeségfal
Újabbak
Régebbiek