Megkezdődtek a kátyújavítási munkák

2020. március 31., kedd, 10:27

Az elmúlt évekhez képest korábban, március utolsó napjaiban elkezdődött a város közútjain a kátyúmentesítés. Az önkormányzat feladatellátási rendszere szerint a Kövál Nonprofit Zrt-t végezteti el a munkálatokat alvállalozó bevonásával, folyamatos szakértő felügyelet mellett.

Darázsi Kálmán Monor polgármestere a Gemini Televízió stúdiójában elmondta, hogy a város mellékútjainak nagy része a 2000-es évek elején készült el, így több mint tizenöt éves utakról van szó, melyek egyre nagyobb forgalomnak vannak kitéve. Az utóbbi években már magasabb műszaki tartalommal, sok esetben süllyesztett szegéllyel készültek el az új aszfaltozások, akkoriban azonban erre nem volt költségvetési fedezet. A város anyagi forrásai ugyanígy nem teszik lehetővé - a jelenleg fennálló járványügyi intézkedésektől függetlenül -, hogy a mellékutakon új aszfaltszőnyegezés történjen, így kátyúmentesítési munkákkal lehet felszámolni a keletkezett úthibákat.

A hét elején, a meglévő kátyúk körbevágásával kezdődtek meg a munkálatok. Városrészenként folyamatosan haladnak a munkával, a kivágásokat és kátyúk takarítását követően történik meg a melegaszfalttal történő végleges javítás.

Kérjük a lakosság türelmét, és előre is köszönjük, hogy a munkálatok ideje alatt figyelmesen közlekednek. Reméljük, hogy közutak karbantartását követően ismét komfortosabban közlekedhetünk a város útjain.