Monorról is lesz résztvevője egy szakmai világbajnokság döntőjének

2019. január 22., kedd, 08:43

Hétvégén a franciaországi Lyonban rendezik meg az International Catering Cup versenyt, mely a vendéglátó vállalatok, cateringes csapatok világbajnoksága. A versenyre első ízben jutott ki magyar csapat, melynek tagja a monori Kasuba László.

A január 26-án megrendezésre kerülő versenyre 12 ország három fős csapata jutott ki, a magyar csapat tavaly februárban biztosította részvételét. A több hónapos felkészülés során több mint ötven alkalommal készítették el a versenyre szánt menüsort, mely többek között kacsamájat, rákkal töltött pisztrángot, töltött sertéskarajt és mangóból és csokoládéból álló desszertet is tartalmaz.

Kasuba László (balra) és csapattársai: Volenter István és Balázs Gergő

A versenyen természetesen a tálalás módja is kiemelt szerepet kap, melyet előre meghatároztak a verseny szervezői. Előre is sok sikert kívánunk, hajrá László, hajrá Monor!