2018 a Családok éve – Monoron is!

2018. február 20., kedd, 14:21

Országos programsorozattal és sokrétű támogatási rendszerrel köszönti az Emberi Erőforrások Minisztériuma a magyar családokat – ennek apropóján 2018 a Családok éve lesz. Az egész éven át tartó eseményekhez városunk két programmal is csatlakozik.

Március 5. és 10. között látogatható a Művelődési Házban a Játékos Tudomány kiállítás, melynek során megismerkedhetnek a gyerekek a fizika csodáival. Öveges professzor kísérleteinek segítségével a természet törvényeit és fizikai jelenségeit próbálhatják ki szokatlan és látványos formában! A félszáz mókás és tanulságos eszközt és játékot tartalmazó kiállítást jelképes 400 forintos belépődíj ellenében látogathatják hétfőtől szombatig 8-17 óráig.

Március 23-án, a Monori Budai Imre Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében Családi hangversenyre kerül sor, mely szintén része a Családok éve programjainak. A zeneiskolában 17 órakor kezdődő eseményen a tanulók és szüleik együtt zenélnek majd, érdemes lesz erre a programra is ellátogatni. Az esemény ingyenesen látogatható, további információt a zeneiskolában kérhetnek személyesen, vagy a 06-29/412-671-es telefonszámon.

Találkozzunk városunkban a Családok éve alkalmából szervezett programokon is!