Csütörtökön és pénteken is hazai pályán játszanak kosárlabda csapataink

2016. november 16., szerda, 15:28

A héten folytatja szereplését a Monori SE női és a férfi kosárlabda együttese, mindkét csapat hazai pályán szerepel.

A Pest megyei felnőtt bajnokságban a második mérkőzésére készül a női csapat. A tavalyi évet bajnokként záró, azóta jó igazolásokkal erősödő együttes a mindig szívós Százhalombatta KSE csapatát fogadja. A csütörtökön 19:30-kor kezdődő mérkőzés helyszíne, bajnoki címvédőhöz méltóan, újra a Szterényi iskola csarnoka. A lányok egy mérkőzést játszottak idén, egypontos győzelmet arattak a nagykőrösi Pityke KSE ellen. Reméljük, hogy második meccsükön kijön a tudásbeli különbség és sima győzelemmel folytatják a bajnoki küzdelmeket.

Másnap, 18-án szintén a Szterényi iskola csarnokában szerepel az NBII-es féfi csapat. A 19 órától kezdődő mérkőzésen a BC Csepel I. csapata lesz az ellenfél. A fiúk felemásan kezdték a bajnokságot, az első négy fordulóban két győzelmet két vereség követett. A legutóbbi alkalommal sikerült ismét pozitívra fordítani a mérleget, a sereghajtó MAFC OB otthonában tudtak hat ponttal nyerni. A pénteki ellenfél hozzánk hasonlóan szerepel, hatodik helyet foglalja el a 16 csapatos mezőnyben.

Mindkét napon ingyenes a belépés, várják a szurkolókat! HAJRÁ MONOR!