Változatos programok a nemzeti ünnep napján Monoron

2016. október 18., kedd, 07:36

A hivatalos megemlékezés az egyházak kérésére a monori templomokban kezdődik. Mindenkit várnak a felekezete szerinti templomban a 9 órakor kezdődő istentiszteletre, misére. Ezt követően, 10 órától a Református Nagytemplom mellett található ’56-os emlékszobornál folytatódik a program. „A csodát most is ők vigyázzák” címmel láthatnak ünnepi műsort, Ruzicska László, Turpinszky Gippert Béla és a Magyar Állami Operaház kamarakórusának közreműködésével. Ünnepi beszédet mond Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára.

Az ünnepség keretén belül nyitja meg dr. Zsombok László Monor város polgármestere a „Szilánkok ’56 – Monori emlékek” című kiállítást. A kiállítás célja, hogy közösen emlékezzünk a monori eseményekre és saját hőseinkre. A szervezők szeretnék, ha 1956 monori mártírjai is hús-vér emberekként, helyi eseményei is izgalmas történetekként, áldozatai a fiatal generációk példaképeiként élnének tovább az emlékezetben. A kiállítás tárgyi emlékei között fegyverek, járművek, láncok, repeszek idézek fel a forradalmi kort. A kiállítást a Városi Könyvtárban tekinthetik meg, október 23-án 18 óráig; ezt követően november 30-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.

A nemzeti ünnep programjai a Vigadó Dísztermében szervezett színházi előadással fejeződnek be. A Monori Színház „Hová tegyük Rákosi elvtársat?” című darabjának bemutatóját 19 órai kezdettel láthatják. A politikamentes politikai bohózatot Mizsei Bernadett forgatókönyve alapján rendezte dr. Patkós József. A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.