Sportos programokban gazdag hét vár a monoriakra

2016. május 18., szerda, 08:48

Szerdán és pénteken is hazai pályán játszik a legmagasabb szinten, NBII-s bajnokságban játszó monori csapat. A férfi kosarasok mindkét esetben győzelmi reményekkel lépnek pályára a Szterényi iskola csarnokában, előbb a Dunaharaszti, majd a Göd csapata érkezik. Olyan nagy múltú egyetemi csapatokkal vagyunk még mindig versenyben a dobogóért, mint a TF vagy a Közgáz csapata.

Idén is Monoron halad keresztül a Nemzeti Bor Maraton. A 22 magyar borvidéket érintő tíz napos programban felváltva szerepelnek kerékpáros és futó szakaszok. Csütörtökön 16 óra körül várhatjuk az Ócsa felől érkező futókat a könyvtár előtti téren. Innen indul tovább a mezőny a pincefalut érintve Tápiószentmártonig a 29 km-es szakaszon. A helyi szakaszokon kerékpárral és futva is követhetik a mezőnyt, erről a www.monoripincefalu.eu oldalon tájékozódhatnak.

Szombaton kerül megrendezésre a helyi tömegsport egyik legfontosabb eseménye a Strázsahegyi Tekerő. Az iskolák közötti egész éves játékos versengés kerékpáros versenye 10 órától rajtol a jól bevált Bacchus téri helyszínen. Óvodás kortól várnak minden résztvevőt, egészen „master” kategóriáig. A verseny ideje alatt vetélkedőkkel és kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket!