Május másodikán indul újra a helyi buszjárat

2016. április 19., kedd, 08:07

Városunk vezetésének egyik fontos döntése volt az elmúlt időszakban, hogy újraindítsa a helyi tömegközlekedést. A több hónapos előkészítő munka és az elmúlt hetek próbajáratai alapján kialakult a végleges menetrendje és útvonala a Volánbusz üzemeltetésében működő helyi járatnak.

A május 2-án, reggel 6 órakor induló járat tervezésénél az önkormányzat igyekezett figyelembe venni a lakossági kéréseket is. Ezzel együtt ez első hetek tapasztalatait követően az üzemeltetővel együtt értékeljük majd a kezdeti időszakot. Ezért kérjük, osszák meg velünk tapasztalataikat a titkarsag@monor.hu e-mail címen, vagy városunk facebook oldalán!

Hétköznaponként 10 járat szállítja majd az utasokat, 6 és 17 óra között; szombaton pedig 6 és 10 óra között indulnak a járatok, minden egész órakor a Keverő üzemnél található első megállóból. A 22 megállót tartalmazó körút érinti az összes városrészt, és minden olyan területét Monornak, ahová szükség lehet tömegközlekedéssel eljutni: egészségház, temetők, iskolák, óvodák, sportpálya. Az egy utazásra szóló vonaljegy ára 150 forint lesz, a havi bérlet pedig 3500 forintba fog kerülni. Lehetőség lesz továbbá félhavi és tanuló-nyugdíjas bérlet váltására, 2000 forintért.

A teljes menetrendet és útvonalat keressék a Strázsa újság következő számában és városunk megújult honlapján az alábbi linkre kattintva: további információ.